Cikkszám: 33849284728482
Készleten: 1 db
Kiváló állapotú antikvár könyv Magvető Zsebkönyvtár 1973
Vidor Miklós költő, író, műfordító Budapesten született 1923-ban. Az egyetemen bölcsészetet hallgatott, s közben az 1940-es évek elején már feltűnt verseivel is. Első kötete, a Fölszáll a köd 1942-ben jelent meg. Tizenhat könyve közül négy versgyűjteményt találunk, valamint regényeket, novellás köteteket, ifjúsági műveket és műfordításokat. … Legsikerültebb prózai művéért, a Szökőár című regényéért József Attila-díjat kapott. Azóta több regénye és novelláskötete jelent meg, melyek Vidor Miklós egyre mélyülő művészetének tanúbizonyságai. – A regény napjainkban játszódó, de az elmúlt húsz esztendőt is fel-felvillantó cselekménye valóban az emlékek szembesítése, s izgalmas lélektani nyomozás: két ember találkozásának, szerelmének, kényszerű elválásának, titkainak fedetlen, őszinte feltárása. És miközben a főhős a sors és lélek útvesztőit méri fel – megméri önmagát s a mögötte, benne zajló társadalmi lét munkáló erejét is.
Legyen Ön az első hozzászóló!