Cikkszám: 6574839
Készleten: 4 db
Helena Petrovna Blavatsky fő műve, a Titkos Tanítás 1888-ban két vaskos kötetben jelent meg, amit az 1893-as 3. kiadás egy újabb kötettel egészített ki. Ennek teljes magyar nyelvű kiadását a Magyar Teozófiai Társulat 2011-ben kezdte meg, és magyarul 8 kötetben jelentet-jük meg, évente jelentkezve egy-egy új résszel. A jelenlegi dupla kötet a hetedik a sorban.
A Titkos Tanítás első két kötete 3-3 részből áll. Az első részek egy ősi írásból, a Dzyan könyvéből vett néhány kiválasztott stanzát, valamint az ezekhez fűzött magyarázatokat és megjegyzéseket tartalmazzák. Az első kötet stanzái a kozmosz, míg a másodikban idézettek az emberiség születéséről, fejlődéséről és történelméről szólnak. A második rész mindkét kötetben a világban ismert vallások és mítoszok jelképrendszeréről szól, a harmadik részek pedig a fizikai és az okkult tudományok módszereinek és eredményeinek összehasonlítását tartalmazzák. A III. kötet első része az emberiség nagy tanítóival és ősi tanításaival foglal-kozik, míg a második rész útmutatásokat tartalmaz az okkultizmus ösvényét követni szándékozók számára.
„Akié a tudás, azé a hatalom! – ez nagyon régi axióma. A tudás – amelyhez az első lépés az igazság megértésének, a valós valótlantól való megkülönböztetésének képessége – csak azoknál van, akik megszabadultak minden előítélettől, legyőzték emberi önteltségüket és önzésüket, és készek elfogadni minden és bármilyen igazságot, ha azt egyszer bebizonyították nekik. Ilyen ember nagyon kevés van.”
Legyen Ön az első hozzászóló!