Cikkszám: 446326247384
Készleten: 1 db
jó állapotú ntikvár könyv a borító ragasztás már elengedett, de egyben van a könyv nem esik szét.
1983-ban jelentette meg az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Z. Vincze György: „Ahol a cápa jár” címü müvét. A szerzö hivatásos sportújságíró, akinek az elözö két évtizedben már számtalan búvár tárgyú cikk jelentetett meg. Élményeit az 1960-80-as években aktív búvárként gyüjtötte az FTSK Delfin Könnyübúvár Szakosztály, majd a Korall B.K. tagjaként, de hivatásának gyakorlása során bejárta a hazai és környezö országok vizeit, söt eljutott számos távoli tengerhez is.
A könyv egy búvár életútjának érdekes állomásait eleveníti fel, melyek egybeestek a hazai könnyübúvárkodás elsö évtizedeivel. Az író igazi „profi”, ez jól látszik könyvének olvasmányos stílusán, s azon is, hogy a sok-sok szubjektív – ugyanakkor érdekes – történetbe beleszövi a hazai búvárkodás kiemelkedö eseményeit is. A „mai” búvár talán meglepödik a korai történéseken, a „hajdani” merülési célokon, a könyvet illusztráló számtalan fotón – ezek egy része a szerzö saját felvételei – látottakon. Tudomásul kell azonban venni, hogy az ötven év alatt sok minden megváltozott. A könyv lapjait forgatva feltárul a kezdeti idök lelkesedése és „tudatlansága”, a számtalan nehézség, mely e szép sport fejlödését akadályozta. S a lapokról (a lapok mögül) kiolvashatók (kikövetkeztethetök) az eredmények is, melyeket – abban az idöben – csak kemény, közös munkával lehetett elérni.
Legyen Ön az első hozzászóló!